2008. okt 16. | Blog kategóriában | Nincs komment | 4 megtekintés
Igen, bizony megértük ezt a napot is: megvan a saját domain és tárhely, többek között ezért voltam inaktív egy kis ideig.
Szóval az új cím:
Egyelőre itt minden marad a helyén, de már nem frissül, csak amaz. Lesz majd több aldomain is, de erről majd ott lésőbb. Nagyjából mindent sikerült rendben átmenteni (az adatázist mindenképp, a fájlok még folyamatban vannak), jópár simítást még azért végezni kell rajt.
Szóval frissítsétek a könyvjelzőt, ha van, és találkozunk odaát, reméljük jó lesz.
Hatalmas köszönet a netiparnak a nagyszerű tárhelyért
2008. okt 14. | Epizód, Vélemény kategóriában | Nincs komment | 5 megtekintés
Huhh, azért beindult rendesen! Egyre feszültebb a hangulat, a történet bonyolódik, és az infókat is kellemes adagokban kapjuk - Fichtner meg bűntet. Nagyon tetszik a karakterek kibontakozása és a jellemgejlődésük - kicsit Jericho-szerű a sztori, a hurrikán elég radikálisan módosította egy közösség életét, csak itt közrejátszik egy elég kemény misztikus szál is, ami mögött (természetesen) úgy tűnik, hogy egy kellemes összeesküvés is van. A Dave-klón vagy micsoda eléggé fura volt, nem csodálom, hogy gyorsan dobták a témát, és a terhesség dolog se teljesen tiszta egyenlőre. Gondolom az utolsó három részben jól felpörög és lesz majd egy felemás befejezése, ismerve, hogy mekkora cancelt kapot…
Szura meg mondjon le :P
2008. okt 14. | Epizód, Sorozat kategóriában | 2 Komment | 12 megtekintés
Tavaly a legjobb újonc sorozatnak kiáltottam ki, nagy tanakodások után, és most megérkezett az új évad. Elsőre nagyon WTF érzés volt (nikotintapasz és tsai), de aztán gyorsan elsiklottam ezek felett, az első részen fetrengve röhögtem kb. kicsit végig. A második rész kicsit visszavett a tempóból, viszont csatlakozott egy új arv, nekem tetszik a búrája. Gondolom a költözésből semmi nem lesz, a kérdés csak, hogy Charlie-ékkal mi van most. :) Talán az írás mellett belefognak a filmbizniszbe is… Hank egy kicsit változott, de Duchovny továbbra is aláz, továbbra is tetszik a cucc.
Várjuk a harmadik részt (már ki is jött, csak még nem volt időm megnézni). A főcímet azért lecserélhették volna…
2008. okt 13. | Epizód, Sorozat kategóriában | Nincs komment | 5 megtekintés
Érdekes, érdekes… Most már kezd bebizonyosodni, ami az eleje óta sejthető volt Spoiler
miszerint ők valójában meghaltak, de valamiféleképpen reprodukálták őket ezek a sárga fények, “csak” pár kisebb módosítással.
Persze azt sejtem, hogy lesz itt még pár erősebb csavar és a nagy dobás, csak pár részig várat még magára, amíg húzzák-vonják-csavarják (végülis a hangulat megvan hozzá). A Matchett-Fichtner páros nagyon tetszik, és az egész hangulata is. Nem azt mondom, hogy tökéletes, de egyszeri fogyasztásra (darálásra) nagyon is jó, kicsit olyan, mint a Day Break volt anno. Nem is értem, hogy miért vártam eddig a megtekintésével…
Azért az a kézlevágós móka kicsit hülyeség volt, legalábbis így első közelítésben.
2008. okt 12. | Epizód, Humor, Sorozat kategóriában | Nincs komment | 8 megtekintés
Pár hete ért véget a Weeds, azon kevés sitcomok egyike, amit nézek, ezúttal darálásra gyűjtöttem - igazából 2 nyári sorozatot nézek összvissz, de ezúttal egyikre se jutott idő, majd most ősszel (a harmadik évadot végülis nyáron néztem meg, majd’ egy év késéssel).
Kicsit fura a kezdés, ahogy sejthető volt: új a helyszín, kicsit más a hangulat. Kaptunk egy új főbb karaktert is, aki nekem első blikkre nem nyerte el a tetszésem, de később lehet, hogy majd kibontakozik. Guillermo-t továbbra is csípem, és Nancy mehíkói mókázása is nagyon tetszett, bár továbbra is Doug viszi a prímet (a vallomásokon szakadtam a röhögéstől, egyébként is elég abszurd az a szál). Talán kevesebb volt a poén mint szokott, és az új helyszín se egy telitalálat, de legalább továbbgörgették a sztorit (bár az előző évad vége frankó sorozatlezárás lehetett volna), tudjuk be ennek, hogy ezek hajszállal gyengébb részek voltak, mint egy átlagos epizód.
2008. okt 12. | Epizód, Sorozat kategóriában | Nincs komment | 15 megtekintés
Az első három részről azt írtam, hogy folyamatosan csökken a színvonal, nos, nem állt meg a trend. A 4-es rész szerintem olyan szinten szar volt, hogy ha nem lenne Mahone és T-Bag, abba is hagynám a sorozatot (vagy lehet, hogy mégse, hisz a PB azért PB). Unalmas volt, faszságokkal teli, alig bírtam kivárni a végét. Aztán szerencsére az 5-ös már frankó lett, végre volt akció, előrébb jutottunk, csak sajnos közben a sorozat kicsit beállt az “egy-epizód-egy-ügy” stílusra, mintha szépen egy sablonra álltak volna rá. A hatodik rész megint egész jó lett, de ezen a betokozódáson nem nagyon segített.
A Mahone-szál nagyon jó, a Gretchen-szál is végre beindult (remélem ő henteli le a teleportálni is képes nigga lassú léptű terminátort), T-Bagnek meg fura mód hirtelen több sütnivalója lett, mint az egész teamnek összesen (csípem is rendesen a karaktert, meg a nagymellű csajt is :).
Várjuk a folytatást, de én már nem tudom, hogy mire számítsak :S (ingadozik nagyon, és most két kellemes rész volt)
2008. okt 12. | Azannya, Film, Kritika kategóriában | Nincs komment | 26 megtekintés
Elérkezett a nagy nap, augusztus hetedike, melyre már több, mint fél éve (és három trailer óta) körömrágva vártam. Az éjféli premieren szerencsém volt az elsők között megnézni a várva-várt filmet, és ha lehet, felülmúlta minden várakozásomat. Aztán emésztgettem, emésztgettem, mígnem ismételten beültem a moziba megnézni. Azt hiszem, hogy még jópárszor sort fogok rá keríteni, nem az a film, amit egy-két megnézéssel teljesen ki lehetne élvezni. Kritika alant. Vigyázat, nyomokban kisebb spoilereket tartalmazhat!
→ olvass tovább
2008. okt 9. | Epizód, Sorozat, Vélemény kategóriában | Nincs komment | 11 megtekintés
Bár most van a pilot-szezon, egyelőre mégis csak egy régebbi sorozatot kezdtem el, amit már vagy 1,5 éve tervezek: az ABC 2005-ös, egy évadot megért kult sci-fi drámáját.
Szereplők között ott van William Fichtner, Kari Matchett, Lisa Sheridan, akik már alapból elég motivációt adtak a megnézésre, de igazából a misztikus sztorit is jónak ígérkezőnek találtam. És igazából egy rész alapján nagyjából az is, bár csak a ködösítés ment, pár sejtelmes utalással, de nekem ez így bejövős, továbbnézős. Fichtner és Matchett nagyon jól játszik, és igazából eddig még egy idegesítő karakter sem tűnt fel. 5-6 rész erejéig mindenképp vevő vagyok rá, de nem hiszem, hogy addigra elszaródik, szal végignézős.
7/10
2008. okt 7. | Epizód, Sorozat kategóriában | Nincs komment | 11 megtekintés
Kedvenc sorozatgyilkosunk visszatért! Kicsit fura a szitu, megint erős történet és karakter-jellem váltás, de hát így volt ez az előző évadban is, és ott nagyon jól sült el, én bízok benn ezúttal is.
Szokás szerint jó volt a narrálás, és most már kapásból volt vér is, csak úgy in medias res. A többiben meg nincs sok változás, csak lassan mindenkit előléptetnek, és ezúttal nincsenek szövetségi arcok. Julie Benz meg úgy tűnik, hogy még többet fog szerepelni, aminek külön örülök :) A történet alakulását meg majd meglátjuk, egyelőre nekem tetszik, de kivárok, míg végső verdiktet mondanék.
Nyitásnak 8/10
2008. okt 7. | Epizód, Sorozat kategóriában | Nincs komment | 12 megtekintés
Félve ültem le elé, hisz az előző évad meglehetősen szar lett. Aztán sikerült kellemesen csalódnom. A duplarész végre helyrerántotta a sztorit, és tetszik az új, kicsit sötétebb tónus is. A lövöldöző kiléte nem nagyon lepett meg, sejtettem, hogy nem egy nyilvánvaló karakter lesz. Az új arcok viszont szerintem elég gyengék, frankón beharangozták, hogy micsoda durvulást csinálnak, hát margára nem, hiába voltak 3 szinttel lejjebb, mint Sylar, szerintem nem egy súlycsoport, Sylar javára… (nem is beszélve arról, hogy már fogynak is).
Az összefoglaló rész szintén tetszett, a narrátor hatalmas volt, és a montázsok is. No meg a zenék, ha valakinek van egy tracklistje róla, gyorsan ossza meg velem, kb. az összes aláfestő szene tetszett :)
Remélem, hogy sikerül megtartani az egész jó sztorit és hangulatot, és nem süllyed az előző évad szintjére, mert eddig egész jó. Kíváncsian várom az Ali Larter-féle szálat, meg hogy most akkor wtf Sylar és Bennet. Az új arcok viszont nem nagyon kenyereztek le…
7,5/10
Ja, és a második rész nagy többsége egy az egyben a 4400-at másolja…
2008. okt 3. | Személyes, Születésnapost kategóriában | Nincs komment | 10 megtekintés
Megint eltellt egy év. Gyors volt…